2008. október 1., szerda

Rólunk

A Lugio TV 1992-ben kezdte meg működését társadalmi munka keretében. 1 évig csak képújságot sugárzott, majd 1993-tól már szerkesztett adásokkal jelentkezik.

1999-ben a falutévé az ORTT által bejegyzett televízió lett, így azóta nem társadalmi munkában folyik a műsorok szerkesztése, hanem a Dunaszekcsőért Alapítvány biztosítja a működési feltételeket.

A TV tudósítást ad a helyben és a környéken (Bár, Báta, Dunafalva, Bátaszék, Mohács) történt kulturális és sporteseményekről.

A Lugio TV a rendszeres adásszolgáltatás mellett több program szervezésében ill. dokumentum- és reklámfilmek elkészítésében is részt vállalt és vállal mind a mai napig.


Néhány fontosabb ezek közül:

Ripa Pannonica
2006. nyarán készült dokumentumfilm a Magyarországi Limes vonalról és az érintett településekről

Kéköznapok
filmes alkotótábor és fesztivál Dunaszekcsőn 2004 óta minden nyáron

Kamerával a német hagyományok nyomában
helyi németség hagyományait, szokásait megörökítítő dokumentum és riportfilmek

Magyarország az Európai Unió kapujában
3 részből álló egyenként 45 perces sorozat

Azért a víz az úr
3 perces televíziós klip a civil gondolkodásmód népszerűsítéséért

Nincsenek megjegyzések: